A magyar t műveltető képző, az ó pedig melléknévi igenévképző.

A vogul szónak a finn aja- 'hajt, terel, vadászik, üldöz' szóval és megfelelőivel való (MUSz. 876; SKES; FUV) egyeztetése hangtani okokból nem fogadható el. A finn szóhoz lásd még *aja- '(vadat) hajt, vadászik' FU.

A magyar szó finn avaa- 'nyit, kitár, kiszélesít' stb. (lásd *aŋa- '(el-, ki-)old, kinyit, (ki-, szét-)bont' FU) (Rédei: NyK 67: 327; MSzFgrE.; TESz), valamint lapp N suodnjâ- 'beszivárog' stb. (lásd *soŋe- 'bemegy, benyomul' U) (Gulya: MNy. 62: 220) szavakkal történő egyeztetése hangtani nehézségekbe ütközik, mivel mindkét etimológia az ősmagyar *aγt- (> *aχt- > *ajt-) szóra vezethető vissza. Azonban míg a szóbelseji γt, valamint χt mássalhangzó-kapcsolatokra még a 15—16. században általában vannak adatok (vö. 1510—1521: kemenyhty, CornK. 153), az ajtó szó a legrégebbi nyelvemlékekben is jt hangkapcsolatot tartalmaz.

A magyar ajtó finn uksi (Gen. uksen) 'ajtó' stb., továbbá a magyar (nyj.) aj, áj 'rovátka, völgy, szurdok' szavakkal való egyeztetése (MUSz. 721, 723; Toivonen: Vir. 1916: 165; Steinitz: FgrVok. 37; FUV) nem fogadható el, mivel az ajtó szó t eleme igei alapszóra utal. A finn uksi és magyar aj, áj szavak sem egyeztethetők egymással (lásd *ukse 'ajtó' FP, valamint *aŋe 'nyílás, bevágás, mélyedés' U).