A magyar üsző (< ősmagyar *iszëγ) ő (< *γ) eleme denominális névszóképző, habár az üsző hangalakját az ünő, csikó, tinó szavak is befolyásolhatták (vö. Munkácsi: Nyr. 57: 40).

A magyarban és egyes osztják nyelvjárásokban jelentésszűkülés történt: 'nőstény állat' → osztják C 'jávorszarvastehén', magyar 'üsző'. Jelentésekhez vö. finn emä 'nőstény' ~ 'anya', észt ema 'anya' ~ magyar eme (nyj.) 'koca; (elavult) nőstény'.

Többen (Lindström: Suomi 1852:103; Blomstedt: HB 49; MUSz. 875; Munkácsi: Nyr. 14:63, NyK 23:119, 25:184, Ethn. 1:286, 5:73, 16:77, KSz. 5:321, 6:208, ÁKE 618; NyH⁷; Lewy: UJb. 7:87; SzófSz. ?-lel; FUV ?-lel) még a következő szavakat vonták ide: finn vasa 'egyéves rénborjú'; lapp T vı̊_isse 'kicsi rénborjú'; mordvin vaz 'borjú'; vogul vɑ̄si̊́ 'rénborjú'. A vogul szóhoz lásd még Toivonen: UJb. 15: 591 ?-lel; SzófSz. ?-lel; Hajdú: ALH 2:279, 312, MKE 50, 69. A finn, lapp és mordvin szó összetartozik egymással, de a magyar üsző egyrészt palatális hangrendje, másrészt sz (< *ś) hangja miatt nem magyarázható meg a feltehető *wasa alapalakból.

Sinor (NytudÉrt. 58: 196; UAJb 41: 274) a vogul vɑ̄si̊ˈ, wɑ̄siγ és magyar üsző szavakat a török buzaγu 'borjú' szóból származtatja. Ez azonban nem fogadható el, mivel a vogul w és magyar szó eleji magánhangzó nem felelhet meg a török b hangnak, továbbá  a szó belsejében a vogulban t, a magyarban pedig z lenne várható. Az a magyarázat, hogy a magyar üsző szó az űz- (ɔ: űzik) 'párzik' ige ő képzős igenévi alakjának származéka lenne (Melich: MNy. 34: 279), nem valószínű, mivel az sz >  z változás nem igazolható.

A magyar üsző szót az irániból (vö. oszét väss 'borjú') is származtatták (lásd a téves finnugor egyeztetés irodalmát és Munkácsi: Nyr. 57: 40). Hangtani okokból azonban ez sem fogadható el.