anhand von Uralothek |
Finnisch | seppä 'Schmied, Meister, Künstler, taitava; geschickt' | ||||||
sepästi 'kunstreich, geschickt' | |||||||
Estnisch | sepp 'Schmied, Handwerker' | Gen. sepa | |||||
Saami | L | tjiehppē 'flink, tüchtig, geschickt' | |||||
L | tjähppē 'flink, tüchtig, geschickt' | ||||||
N | čœp'pe -pp- 'clever, efficient' | ||||||
N | -čœp'pe -pp- '-smith one who makes something' | ||||||
Ko | tšĭ͔ĕ͔'ppᴇ 'geschickt; geschickter Mensch, Meister' | ||||||
Not | čiehp 'Meister' | 817 | |||||
Not | t́š́ė͕ä͕̆ɔp̀pᴇ 'geschickt; geschickter Mensch Meister' | T.I.Itkonen, WbKKlp: 663 (T. I. Itkonen) | |||||
P | tšĭ͔ĕ͔'ppᴇ 'geschickt; geschickter Mensch Meister' | WbKKlp +663 | |||||
A | čep 'Meister' | 817 | |||||
Kld | čiehp 'Meister' | 817 | |||||
Kld | t́š́ieɔ̀p̀⁽ᴇ⁾ 'geschickt; geschickter Mensch Meister' | T.I.Itkonen, WbKKlp: 663 (T. I. Itkonen) | |||||
T | čiehpe 'Meister' | 817 | |||||
K | čiehpe 'Meister' | ||||||
? Ungarisch | szép 'schön' | ||||||
reg | szép 'kellemes, kedvező' |
A feltett eredeti 'ügyes' jelentésből könnyen fejlődhetett 'mester, kovács' jelentés a finnben és lappban, valamint 'szép' a magyarban; vö. magyar ügyes 'ügyes' ~ (nyj.) 'csinos, takaros', vogul (Ahlqv.) mašter 'mester' ~ 'ügyes', osztják (547) DN mȧśtər 'mester' ~ 'ügyes vmiben', (1026) Kam. tus 'mester' ~ (Steinitz OVd 1: 132) Syn. tus 'szép', török, kirgiz šebär 'mestere (vminek)' ~ karaim čibär 'szép'.
A magyar szónak a csuvas šep 'szép' szóból való származtatása (Róna-Tas: NytudÉrt 58: 174) kevéssé valószínű, mivel a csuvas szó csak szűk területen terjedt el.
F. Mészáros (NyK 65: 178, lásd még PD 2201) a magyar szót az osztják (835) V süγ, Trj. siγ 'szépség', V sükəŋ 'szép, csinos (ember)', (PD 2201) J siw 'szépség', sikəŋ 'szép' szavakkal egyeztette. Ez azonban téves, mert az osztják alapján feltett ugor *k (> *γ) spirantizálódása és vokalizálódása *szëvëp vagy *szép, *szíp alakot eredményezett volna. Ezt azonban a magyar nyelvtörténet tényei nem támasztják alá, ugyanis a szép eredetileg rövid magánhangzót tartalmazott: *szëpȣ̈, vö. 1508: zepb (DöbrK 502), szëbb. A szép magánhangzója — a szóvégi mássalhangzó eltűnése után — az ómagyar korban nyúlhatott meg.