A magyarban *ŋ > *ŋk > g hangváltozás történhetett; a (nyj.) let, lët alakok másodlagosak. A magyar szó eredeti jelentése 'nagyon' lehetett, és eredetileg csak névmásokhoz járuló nyomósító szócska volt, s csak később kapcsolódott melléknevekhez, ahol más nyelvekhez hasonlóan felsőfokjellé vált.

A leg- elemnek a -leg határozóragból a szóhatár eltolódása útján való keletkezése (teljesleg elől > teljes legelől 'teljesen vagy egészen elől', Fuchs: FUF 30: 215) a hiányzó magánhangzóharmónia miatt bizonytalan. A le 'le' határozószóból g nyomósító elemmel (valamint a nyelvjárási let, lët alak t lokatívuszraggal (Balázs: Pais-Eml. 127)) való származtatása jelentéstani nehézségek miatt még kevésbé valószínű, mint a finnugor eredet.

Az osztják C leŋkə 'szegény, nyomorult, nyomorúságos' (Honti: NyK 75: 206) jelentéstani alapon nem tartozik ide.